2014. november 29., szombat

8. A szökés

Sziasztok!
Úgy örülök, hogy végre megoszthatom a részt, ami már vagy egy hete készen van. Sajnos mindenféle dolgok közbejöttek, és állandóan akadályoztak, amiért mérges is vagyok ezekre a személyekre, de már nem számít. Remélem, a fejezet olvasását épp annyira fogjátok élvezni, mint én a megírását.
Jó olvasást!
~A. J.~
______________________________


Camille nem tudta felfogni, hogyan hagyhatta Jaredöt ott olyan mérgesen, olyan hirtelen. Még csak el sem tudott búcsúzni tőle. Nem volt már lehetősége találkozni vele ismét, és ez mérhetetlenül fájt neki. Nem szerette volna, ha a fiú is így érez, de azért titkon remélte, hogy valamennyire mégis csak sikerült bántania. Hiszen ő is hibás volt, ami azt illeti, ha nem titkolózik, normálisan el tudtak volna köszönni egymástól.

A lány szeretett volna visszarohanni Jaredhöz, hogy könyörögjön, maradjon, és soha nem menjen el, de tudta, hogy nem lehetséges. Megfordult a fejében, hogy akkor ő megy el az emberek közé, de a fiú azt mondta, a városa teljesen más, mint az erdő. Ott sokkal kevesebb növény van, de rengeteg hatalmas építmény, amiben az emberek élnek. Utakat alakítottak ki az épületek között, amik kemények, és olyan autók járnak rajta, amilyen Jaredéknek is van. A levegő is más, füst van benne, ami büdös, és a természet illatát csak olyan helyeken lehet érezni, amiket szándékosan növények számára alakítottak ki, de abból nincs sok, és azok sem túl nagyok.

Camille szomorúan ballagott vissza a fájához. Sírt, pedig a tündérek azt sem tudják, mit jelent sírni. Fájdalom hasított a fejébe, ami szintén egy ismeretlen érzés volt társai számára. A legnagyobb kínt a szívében keletkező űr okozta, amitől sehogy nem tudott szabadulni. Bele sem mert gondolni a jövőbe. Vajon egyszer meg tud majd szabadulni Jared hiányától? Ezt nem tudhatta, mert a tündérek nem szoktak hiányt érezni.

A fája tövébe kuporodott. Olyan kicsire húzta magát össze, amilyen kicsire csak tudta. El akart tűnni örökre, úgy érezte, nem tud tovább létezni. Szerette volna megkérdezni Jaredtől, hogy ő is annyit jelentett-e számára, mint a fiú neki. Erre már nem volt lehetősége, és hiába is próbálta kizárólag Jaredöt okolni ezért, tudta, hogy ő is hibás. Inkább nem kellett volna foglalkoznia Jared titkolózásával, akkor nem lett volna ilyen tragikus módon vége a barátságuknak.

Eszébe jutott a családja is. Mit fog mondani annak, aki megkérdezi tőle, hogy miért viselkedik olyan furcsán? Nem adhatott logikus választ, mert egy tündér mindig boldog. De egyelőre nem akart velük foglalkozni. Úgy döntött, inkább elviseli a szidást, és napokig nem találkozik velük. Felállt, hogy elindulhasson valamerre, talán a hegyek felé, aminek Jared szerint Appalache-hegység volt a neve, de egy lépés után meg kellett, hogy torpanjon.

- Camille - Dahlia a lány elé repült, és ott nyerte vissza eredeti alakját. Szigorú tekintettel mérte végig a kis tündért, majd megragadta a karját - Gyere velem!

A lánynak nem volt választása, kénytelen volt lépést tartani tanítójával, aki túl gyorsan haladt, és túlságosan is szorította vékony karját. Rájöttek, hogy találkozgatott Jareddel? Ennyire árulkodó lett volna könnyes arca? Félt, mi várt rá, de mikor megpillantotta az Anyát a rá váró tömeg előtt, nagyon megijedt. Az ítéletet a családja előtt fogják kimondani rá.

Dahlia az Anya mellé vezette, aki egy fa mellett várt rá. A vékony törzsnek kellett támasztania hátát, a kezeivel így hátulról ölelte át azt. Az Anya egy intésére indák csavarodtak a csuklója köré. Ez megijesztette, mert még nem látott olyat, hogy bárkivel is ilyet tettek volna. Akaratán kívül kényszerítették, hogy maradjon a fiatal fa mellett. Talán valami olyan várt rá, amitől menekülnie kellett volna?

Az Anya mellett álló Lilyre és Jasmine-re pillantott. A két lány azonnal elkapták a fejüket, ahogy találkozott a tekintetük. Szégyenkezve és bűnbánóan vizsgálták meztelen lábukat, az arcuk égett. Camille nem tudta, mit gondoljon, de tartott a legrosszabbtól. Végig nézett a tömegen, és volt egy olyan érzése, hogy nem sokáig tekintheti már őket a családjának, habár a többi tündér épp olyan tanácstalan volt, mint ő maga, ha nem jobban. A szíve vadul verdesett, mint akkor, amikor Jared ajkai az övéit érintették, de az sokkal kellemesebb volt.

- Camille - az Anya hangja kemény és hideg volt, amiről a jég jutott eszébe, amit még nem tapintott, de Jared mesélt róla - Tudod, miért vagy itt?

A lány bizonytalanul megrázta a fejét. Nagyon is tudta, miért jutott erre a sorsra, mégis reménykedett benne, hogy tévedés történt. Sajnos az Anya tekintete nem erről árulkodott.
- Lányaim - most Jasmine és Lily felé fordult, akik összerezzentek, mikor kedves hangon megszólította őket - El tudnátok mondani, mi történt?

Lily és Jasmine lopva összenéztek, végül Lily emelte fel a fejét, de kerülte Camille tekintetét.
- Camille furcsán viselkedett - halkan beszélt, de a feszült csendben minden szavát tisztán lehetett hallani - Azt mondta azért, mert fáradt a gyakorlások miatt, de Dahlia szerint a tanulás nem is olyan kimerítő, és ezt mondta Violet is, aki egy éve végig csinálta a felnőtté válást. Ezért követtük. És láttuk - Lily elsírta magát, mire a tündérek sugdolózni kezdtek, mert nem tudták, mi történik. Egyedül az Anya és Dahlia arca maradt rezdületlen.

- Jasmine - fordult most az Anya a másik lányhoz - Tudnád folytatni, kedvesem?

Jasmine épp Lilyt próbálta vigasztalni, habár maga sem tudta, mit kell tennie. Camille-t valami kellemetlen érzés marta belülről, amiért ők kiálltak egymás mellett, őt viszont elárulták.

- Camille találkozott valakivel - Jasmine hangja megremegett, mégis folytatta. A család visszafojtott lélegzettel csüngött minden szaván, hogy biztosak legyenek benne, nem csak rosszul hallottak - Egy furcsa, tündérszerű lénnyel. Nem volt olyan, mint mi, de hasonlított ránk. Nagyobbra nőtt nálunk, és sokkal durvábbnak tűnt. Egy ember volt - Jasmine is csatlakozott Lilyhez, egymást átkarolva sírtak. Dahlia ölelte át őket.

A tündérek az ember szó hallatán egyszerre szólaltak meg. Rémület, csalódás és gyűlölet hangzott szavaikból, amitől Camille rémesen érezte magát, de leginkább az fájt neki, hogy így gondoltak Jaredre. A fiú egyáltalán nem olyan volt, amilyennek elmondták, épp az ellenkezője.

- Csendet kérek - az Anyának elég volt egy kicsit megemelnie a hangját, hogy mindenki elhallgasson - Dahlia, ki tudnád egészíteni a lányok beszámolóját?

- Sajnos igen - a tanító úgy beszélt, hogy továbbra is Lilyt és Jasmine-t szorította magához, mintha megpróbálta volna őket védeni valami veszélyestől, Camille-tól - Camille kezdetben nagyon rosszul teljesített, majd hirtelen sokkal jobban kezdte el használni a képességét. Úgy vélem, megmutatta az embernek, mit tud, nem is egyszer, így fejlődött.

A tündérek felháborodtak a hallottakon. Egymást túlkiabálva elégedetlenkedtek, az Anyának csak harmadik próbálkozásra sikerült elcsendesítenie őket. Minden szó, amit Camille fejéhez vágtak egy-egy könnycseppként folyt le az arcán. Némán sírva várta, milyen következményekkel járhatnak az ekkora felháborodást keltett tettei.

- Camille - most még dühösebben szólalt meg az Anya, de már nem is érdekelte a lányt, hogyan szólnak hozzá - Tagadod az elmondottakat?

A tündér egy pillanatra elgondolkodott, majd határozottan válaszolt:

- Igen.

- Tessék? - a tömeg ismét felbolydult, de most már az Anya nem is figyelt rájuk, meglepte Camille válasza - Ugye tudod, hogy ezt nem hisszük el?

A kérdést követően a tündérek elcsendesedtek, és kíváncsian vártak a lány válaszára.

- Valóban találkoztam egy emberrel - ismerte el a lány -, de Jared egyáltalán nem durva. Ez tévedés. Ő nagyon kedves fiú.

A tündérek egyszerre voltak tanácstalanok és dühösek. Nem tudták, mi az a fiú, de felháborította őket a tény, hogy Camille a nevén nevezte az embert, és még a kedves jelzővel is megillette.

- Miért tetted ezt? - a tömeg ismét csak azért hallgatott el, hogy hallja Camille válaszát, de látszott rajtuk, mennyire szívesen szidták volna a legsértőbb szavakkal.

- Látni akartam egy embert, ezért távolról figyeltem - a lány úgy döntött, mindent elmond, hiszen már nem volt mit vesztenie - Aztán egyszer beleestem a folyóba, de mielőtt elmenekülhettem volna, beleakadt a lábam valamibe. Nem bírtam kiszabadulni, de ő megmentett. Megígértem neki, hogy nem menekülök el, így végül megismerkedtünk. Annyira kedves és szép. Annyira bámulatos - Camille maga elé képzelte a fiú határozott, mégis finom vonásait, és felidézte az érintését. Az emlék mosolyt csalt az arcára, ami azonnal el is tűnt, ahogy eszébe jutott, többé már nem láthatja - Tudom, hogy különbözöm tőletek, ezért is volt olyan jó egy olyannal barátkozni, aki hozzám hasonlóan nem teljesen tartozik ide.

- Az egyáltalán nem tartozik ide - szólalt meg egy tündér a tömeg közepén. Eltartott néhány másodpercig, mire Camille rájött, hogy az az Jaredöt jelentette.

- Akkor én sem - szögezte le határozottan a lány - Kedvelem Jaredöt. Kedves ember, és azt mondta, nála vannak sokkal kedvesebbek is. Ő nagyon barátságos. Szerinte nincs tökéletes, azt nem lehet megteremteni, mert mindenki másként értelmezi. Szerintetek minden olyan tündér, aki egyformán gondolkodik, egyformán engedelmeskedik, és egyformán nappal született, az tökéletes. El sem tudnátok képzelni, mennyire egyformák, mennyire unalmasak vagytok. A változatosság jó.

Mindenki döbbent csendbe burkolózva meredt a lányra. Camille reménykedett benne, hogy észreveszik az igazát, ám a következő percben felmorajló elégedetlenség egyértelmű jele volt, hogy a tündérek nem hajlandóak változni. Ez pedig egyet jelentett a lány vesztével. Egykori társai ellene fordultak, és hiába védekezett észérvekkel, számukra olyan nem létezett. Az emberi dolognak számított, a tündéreknek el kellett fogadniuk az Anya minden állítását, amivel nem is volt gond, vakon hittek neki. Camille ezt nem rég még meg is értette volna, de már nem tudta felfogni, hogyan lehet így élni.

- Camille - mennydörögte az Anya, aki mintha idegen lett volna a lány számára. Minden kedvesség elveszett belőle - Időt hagyok neked, hogy gondolkodj, hiszen biztosan az ember beszélte tele a fejed ezekkel az ostobaságokkal, de a büntetésed megkapod. Holnap reggel elveszem tőled a kiváltságaid, amik csak a tündéreket illetik. Így végre hőn imádott emberfiúdra fogsz hasonlítani.

Az ítélet elhangoztával a tündérek nem kezdtek el éljenezni vagy ünnepelni, de mindnyájan helyeseltek. Lily és Jasmine könnyei már elapadtak, de továbbra is kerülték egykori barátjuk tekintetét. Camille nem haragudott rájuk, mégis valami keserűt érzett. Fájt a szíve, nem gondolta volna, hogy a hozzá legközelebb álló személyek fogják okozni a vesztét. Csalódott.

Az Anya eloszlatta a tömeget, majd a két tündérhez lépett. A hátukra tette kezét, úgy terelte el őket Camille-tól. A lány még hallotta, ahogy az Anya büszkén megdicsérte őket.

Camille azt kívánta, bárcsak ne tért volna vissza. Korábban is gondolkodhatott volna, és akkor már rég messze járna. Napok múltán jönne vissza, de csak óvatosan, így tudná, hogy szüksége van-e menekülésre, vagy nyugodtan hazudhat valami hihetőt, amiért kisebb büntetés járna. Talán még az is jobb ötletnek tűnt, hogy Jareddel az emberek világába menjen. Ha nehézkesen is, de legalább tündérként élhetett volna ott. Bár a gondolatai, érzései átformálódtak, sokkal emberibbé váltak, szerette azt, ami volt. Imádta a természetet, és tündérként közelebb állt hozzá, mint bármely más lény a világon.

Kényelmetlen volt egy fához kötözve állni. Úgy érezte megalázták, és ebben nem is tévedett. A közelében elhaladó tündérek megvető pillantásokat vetettek rá, Camille már csak azt várta, mikor vágnak sértő szavakat a fejéhez. Ez azonban szerencsére nem következett be. Hamarosan egyre kevesebben járkáltak körülötte. Sötétedett, mindenki aludni tért a fájához. Hiányzott a sajátja, ott sokkal kényelmesebben aludhatott volna. Megpróbált lazítani az inda szorításán, de nem sikerült, ahogy az sem, hogy összezsugorodjon. Az Anya valamiféle varázslatot bocsáthatott rá. Kénytelen volt így aludni, bár nehezen jött álom a szemére keserves sírásában.

***

Még a csillagokat halványan látni lehetett, mikor Camille kinyitott a szemét. Nem tudott tovább aludni, de szerencsére a többi tündér igen. Szörnyen fáradt volt, kényelmetlenebbül érezte magát, mint előző este, mégis megpróbált kitalálni valamit. Nem akarta elveszíteni tündér mivoltát.

Talán jó ötletnek tűnt elhitetni, hogy átgondolta tetteit, és mindet megbánta. Felajánlhatta volna, hogy nemigen szól társaihoz, csak hadd tartsa meg képességeit. A gondot csak az jelentette, hogy korábban túlságosan is ragaszkodóan beszélt Jaredről, nem biztos, hogy hittek volna neki.

Igazából csak annyi kellett volna, hogy elrepülhessen, ahhoz pedig ki kellett szabadulnia az növény szorításából. Akkor kijátszhatná a tündéreket, és elmenekülhetne. Arra hamar rájött, hogy nem önerejéből fog megszabadulni az indától, ezért inkább várt. Most igazán meggyőzőnek kellett lennie.
Hamarosan teljesen feljött a nap, ezzel a tündérek is felébredtek. Camille köré gyűltek, és némán bámultak rá megvető tekintettel. A lánynak nem kellett eljátszania, hogy sír, valóban nehezen viselte egykori társai utálkozásait. Jasmine és Lily távolabb álltak, és csak akkor mentek közelebb, mikor az Anya is megérkezett.

- Mire jutottál, Camille? - szólította meg a tündér - Hajlandó vagy beismerni tévedésed?

- Ti vagytok a családom - szipogott a lány -, de ezt elrontottam. Rájöttem, hogy azt a rengeteg dolgot, amit tőletek kaptam, nem cserélhetem le egy idegen emberre, akiről még csak azt sem tudom, igazat mondott-e nekem. Hibáztam, ezért beismerem tévedésem, és elviselem ennek következményeit.

- Valóban így gondolod - az Anya meglepettnek tűnt, valószínűleg nem számított rá, hogy Camille így megadja magát.

- Igen - bólintott határozottan a lány - Csak annyit szeretnék kérni, hogy amikor elveszed képességeim, ne szorítsanak ehhez a fához semmi. Szabad akaratomból szeretnék lemondani a tündéri kiváltságaimról, nem tűnhet úgy, mintha kényszerítenének rá. Bátran akarok szembe nézni a sorsommal.

- Nahát - kiáltott fel az Anya majdhogynem boldogan - Most váltál igazán felnőtté Camille. Egy felelősségteljes tündér pontosan így viselkedik - ezen szavak hallatán a lányban feléledt a remény, hogy talán megtarthatja képességeit, de az hamar semmivé lett - Ez nem jelenti azt, hogy nem szabadon engedlek. A szabály az szabály, te pedig megszegted, ezért büntetés jár.

Camille türelmesen kivárta, hogy az inda lecsavarodjon a csuklójáról, majd tett egy lassú lépést, hogy még csak véletlenül se tűnjön úgy, szökni próbál. Az Anya a feje felé emelte a kezét, miközben ő gyorsan körülnézett. Előre nem mehetett, túl sokan álltak ott, ezért a menekülési útvonal mögötte volt. Megvárta, hogy narancssárga fénnyel felizzon az Anya keze, ami maga a varázslat volt, de abban a pillanatban összezsugorodott, és a magasba szökött, majd az erdő fái közé vetette magát.

Hallotta a meglepett sikolyokat, és tudta, hogy már utána eredtek. Sokszor irányt változtatott, hogy nehezebben bukkanjanak a nyomára, és a lehető legmagasabban haladt az ágak között, mert a talaj felett vagy a tiszta égen könnyű célpontot jelentett volna. Egy idő után fáradni kezdett, ezért menedéket kellett találni. Hátranézett, de nem látott tündért, ezért óvatosan a fák felé emelkedett, hogy körülnézhessen. Ahogy kibukkant a védelmet jelentő ágak közül egy szélroham billentette ki egyensúlyából. A teste nagyon kicsi volt, nehezen tudott egy helyben maradni.

Megpillantotta Jaredék házának tetejét. Úgy gondolta, ott meghúzhatná magát egy időre, ezért gyorsan visszaereszkedett a fák közé, és a tisztás felé repült. A szíve nagyot dobbant, mikor Jaredöt is megpillantotta. Az autó nevű dolog előtt állt, és az erdőt nézte. Indulni készültek. Ettől Camille nagyon megijedt, ezért gyorsan visszanyerte eredeti alakját. A fiú éppen elfordult, ezért félt, hogy talán nem látta meg, de a következő pillanatban Jared futásnak eredt egyenesen felé. Ezért ő még inkább gyorsított léptein, és a fák közül kiérve egyenesen a fiú karjaiba szaladt. Jared átölelte, ami nagyon jó érzés volt számára, de muszáj volt elhúzódnia, ugyanis az egész családja kereste, bármelyik pillanatban rátalálhattak.

- Kérlek, segíts! - könyörgött a fiúnak, de gyönyörű arcát alig látta a könnyektől.

- Mi történt? - Jared Camille füle mögé simította az arcához tapadt hajszálakat, és egy pillanatra sem akarta elengedni.

- Tudják, hogy találkoztunk - hadarta a lány, és remélte, hogy Jared minden szavát érti - El akarták venni a képességeim, de megszöktem. Most követnek, és ha elkapnak, biztosan súlyosabb büntetést kapok. Tudsz segíteni?

- Igen, igen, azt hiszem - bólogatott a fiú hevesen, majd megfordult, és maga után húzta a lányt is.
Jared szülei tanácstalanul álltak az autó előtt, fogalmuk sem volt róla, mi történt. Mielőtt azonban kérdezhettek volna, Jared gyors magyarázatba kezdett.

- Camille óriási bajban, és el kell vinnünk innen. Mindent me fogok magyarázni, csak engedjétek, hogy ő is velünk jöhessen - a fiú hangja kétségbeesetten csengett, amiért a nő nagyon megsajnálta, ám a férfi szigorú tekintettel nézett fiára. A tündér nem tudta, mit gondoljon róla, féljen-e vagy se, ezért inkább szorosan Jaredhöz bújt, aki ösztönösen átkarolta.

- Nem vihetjük csak úgy el - mondta keményen, de azért vetett egy lágy pillantást Camille-ra - Bármi is történt, azt a saját családjával kell elintéznie.

- Ők akarnak bántani - szólalt meg Camille, mire a nő fájdalmas tekintettel a szívére szorította a kezét.

- James, kérlek - Camille-nak tetszett a tündér kinézetű ember hangja, és a külsejét is nagyon szépnek találta - Nem látod, hogy mennyire kétségbeesett szegény kislány?

James kemény pillantást vetett a nőre, de végül megadta magát. Camille úgy érezte, hogy a két ember között szoros kapocs lehetett.

- Jól van, beszállni - intett James, majd beült az autóba, ahogy a nő is.

Camille-nak fogalma sem volt róla, mit kell tennie, ezért Jared terelte be az autóba. Mikor a fiú becsukta az ajtaját, összerezzent a csapódásra. Átnyúlt felette, és valami hosszú fekete csíkot kötött át a testén, amit a lány másik oldalán illesztett a helyére.

- Ez micsoda? - kérdezte Camille, miközben próbálta magát minél kisebbre húzni, hogy a legkevésbé érjen hozzá a vastag csíkhoz. Ezen a fiú elmosolyodott.

- Ez biztonsági öv - magyarázta Jared, miközben saját magát is átkötötte eggyel - Arra jó, hogy megvédjen, ha az autó összeütközik valamivel. És nem kell félned tőle, nem szorít.

Camille elengedte magát, és valóban nem volt annyira kényelmetlen, mint gondolta. Látta, hogy Jared szülei is átkötötték magukat vele. Ám a fura hang, ami felzúgott, megijesztette, majd az autó a következő pillanatban elindult, pedig senki nem mozgatta.

- Most mi történik? - fordult Jared felé.

- Az autó azért jó, mert képes magától menni, neked pedig nem kell csinálni semmit, kivéve, ha te vagy a sofőr - Jared türelmesen beszélt Camille-hoz, ami megnyugtatta a lányt - Most Apa vezet, szóval ő a sofőr. Irányítja az autót, ő dönti el merre forduljon, és milyen sebességgel haladjon. Sokkal gyorsabb, mintha gyalog mennénk haza, mert innen nagyon messze van Charlotte, de autóval csak néhány óra az út.

Camille kinézett az átlátszó, de kemény felületen, amiről tudta, hogy az az ablak. Látta elsuhanni mellettük a fákat, ahogy egyre távolodtak a faháztól. Lenyűgözte az emberek találékonysága.

- Camille - James bizonytalanul szólította meg a lányt - Te még sosem láttál autót?

- Még nem - válaszolt Jared a lány helyett - Camille még sok mindent nem látott, de jobb, ha ezt nem a kocsiban részletezzük, mert úgy sem hinnétek nekünk - a lányhoz fordult - Cami, ugye nem gond, hogy majd a szüleimnek is meg kellene mutatnod, mire vagy képes?

- Most?

- Még csak azt kéne - rázta meg a fejét Jared - Még itt megijed Apa, és belehajt egy fába. Majd otthon.

- Szóval vigyük el a lányt Charlotte-ba úgy, hogy rendkívüli módon titkolózol felőle? - kérdezte James - Erről ne is álmodj, fiam! Tudni szeretnénk, mi folyik itt.

- De nem a kocsiban.

- Rendben, akkor megállunk.

- Ne - kiáltott fel Camille, ahogy az autó lassítani kezdett - Itt lehetnek a többiek a közelben.

- Mi történt, drágám, hogy ennyire félsz? - fordult meg a nő, hogy Camille szemébe nézhessen.

- Megszegtem egyetlen szabályunkat, amiért el akarják venni azt, amit Jared szerint most nem mutathatok meg.

- Engem érdekelne, hogy mikor mutathatja meg? - intézte James kérdését Jaredhöz.

- Amint kiérünk az erdőből - a fiút már kezdte idegesíteni apja folyamatos faggatózása, és ez a hangján is érződött.

- Az erdőnek van vége? - döbbent le teljesen Camille. Tudta, hogy vannak városok, amikben kevés a fa, de azt hitte, azokat erdő veszi körül.

- Ezt jobb, ha inkább a saját szemeddel látod, nem tudnám elmagyarázni.

Camille elfogadta a tényt, hogy többet nem tud kihúzni Jaredből, és James sem kérdezett többet. Egyedül a fiú anyja volt az, aki beszélgetett a lánnyal. Bemutatkozott, majd Camille vékony ruhájáról kérdezősködött, de a tündér megnyugtatta, hogy nem fázik. Egyéb dolgokat is próbált megtudni, de Jared finoman közölte vele, hogy majd akkor faggatózhat, miután Camille megmutatta, ki is ő valójában.

Ezután mindannyian csendbe burkolóztak. Miközben Camille a fákat figyelte, és magában elbúcsúzott az otthonától, Jared megfogta a kezét, ezzel jelezve, hogy ő mellette áll.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett ez a rész is! Kijelenthetem, hogy ez volt az eddigi legkedvencebb részem! Már vártam, hogy mikor derül ki Camille titka, és már kíváncsi voltam a tündérek véleményére is. Sejtettem, hogy megbüntetik Camille-t így nem is csodálkoztam ezen. Már nagyon várom, hogy viselkedik majd Camie a városban.
    Siess a következő résszel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon köszönöm. Azt hiszem, nekem is ez a kedvencem idáig. :D
      Hú, hát a következő rész nagy kihívás lesz, a jövő hetem ennek megírásával fog telni. A szünetekben részleteket, érzéseket fogok írogatni, hogy minél jobban teljesíthessek.
      A jövő héten még biztosan nem, de azután jövök az új fejezettel. :)

      Törlés