2014. november 15., szombat

7. Emberi dolog

Sziasztok!
Szerettem ennek a résznek a megírását, főleg egy bizonyos dolog miatt, szerintem ki fogjátok találni, hogy mire is célzok ezzel, miután elolvastátok a fejezetet. Hamarosan elérkezik az is, hogy Camille az emberek világába kerül. Remélem, annyira várjátok már, mint én. Addig is jó olvasást ehhez a fejezethez! :)
~A. J.~
______________________________

A világ különös. Más, mint ahogy azt elképzeled, többet rejt, mint sejted. Mindig lesz mit felfedezni, de a világ minden titkára sosem fog fény derülni. Ettől érdekes az élet. Szembe találod magad valami idegennel, és meg kell ítélned, hogy mennyire érdemes azt megismerned. Ha nem ártasz vele senkinek és semminek, vétek lenne kihagynod egy vissza nem térő lehetőséget. Légy bátor, kockáztass, fedezz fel! Nem kell az unalmas hétköznapjaid élned, ha tehetsz valami érdekesebbet is. A lehetőség mindig meg van, csak élni kell vele. Használd ki az alkalmat, hogy többet tudj!

***

A föld megmozdult, és egy levélnyél bújik elő, hogy egyre hosszabbá nőjön. Több nyél is csatlakozott hozzá, és mindegyikből levélkék nőttek ki, amiknek szélei csipkézettek, csúcsai hegyesek voltak. Másodperceken belül egy harminc centiméteres páfrány terpeszkedett ott, ahol előtte nem volt semmi. Camille szeretetteljesen és büszkén megsimította az egyik levelet, ami az érintés súlyától a föld felé hajlott.

- Meglepő, mennyire gyorsan tanulsz - Dahlia hangjában gyanakvás bujkált, de Camille úgy tett, mintha nem is hallotta volna. Jogosan gyanakodott - Mindenesetre szépen fejlődsz - eltűnt a gyanú, helyette büszkeséggel nézett a lányra, aki próbálta nem kerülni a tekintetét, az mindent elárult volna. Hiszen Jared volt az, aki megkérte a lányt, hogy mutassa meg neki a képességét, majd ő volt az, aki rávette, hogy gyakoroljon a jelenlétében. A tanulást összekötötte Jared személyével, így könnyebb volt bármi, amit Dahlia tanított neki.

Ismét találkozója volt Jareddel, ahogy minden nap. Mindig ugyanott találkoztak, a folyó mellett, de mindig más útvonalon jutott el oda, viszont a fája mellett minden egyes alkalommal elhaladt. Néhány percre a tövébe ült, és gondolkodott. Bármit is jelentett számára Jared, azt nem érthették meg a társai. Számukra a fiú a veszélyt és az árulást testesítette meg. Camille átverte őket, és ami leginkább fájt neki az volt, hogy egyre kevésbé érezte azt bűnnek. Pedig annak kellett volna. Ahogy egyre többet tudott meg az emberekről, úgy egyre inkább vonzotta az életük. Kétségei támadtak. Talán nem is született igazán tündérnek. A természet törvényeivel dacolva egy éjszakán jött világra, és ez megkülönböztette a többiektől, ahogy csillagokkal átszőtt szárnyai is. Nem tartozott teljesen a családba, mégis megbecsülték. Barátai voltak, a születésének tizenhetedik évfordulóján pedig mindenki részt vett, és senki sem panaszkodott emiatt. Egyenjogú társuknak tekintették, legalábbis ez látszott rajtuk. De mi van akkor, ha titokban mást gondoltak róla?

Ezek a gondolatok már akkor a fejében jártak, mikor még a fájához sem ért, ám mikor megpillantotta a rá várakozó barátait, aggodalom lett úrrá rajta, mégis tudta, mit kell tennie. Feltűnés nélkül irányt változtathatott volna, így elkerülve a tündéreket, de pontosan tudta, hogy eljött az ideje az elkerülhetetlen beszélgetésnek. Lehajtott fejjel haladt feléjük, és lázasan gondolkodott, hogyan is magyarázhatná meg az elmúlt napokban távol töltött délutánokat. Egy megoldás volt: hazudni.

- Camille? - Lily hangja bizonytalan volt. Valószínűleg aggódott Camille-ért, és emiatt a lány mellkasába fájdalom hasított. Nem akart hazudni, de tudta, hogy nem árulhatja el a titkát; a barátai túlságosan is aggódtak érte.

- Lily, Jasmine - bágyadt mosolyt erőltetett az arcára, mikor megállt előttük, remélte, hogy ezzel eléggé félre tudja vezetni a két lányt - Napok óta nem találkoztunk.

- Éppen ezért vagyunk itt - Jasmine előrébb lépett, a mozdulatai óvatosak voltak; vagy Jared mozgott hozzá képest határozottabban? - Minden rendben van? Talán történt valami, amiről mi nem tudunk?

- Nos - Camille mélyen a lány zöld szemeibe nézett, és kényszerítette magát, hogy kimondja a következő szavakat -, Dahliával gyakorolni nem egyszerű feladat - megpróbált játékosnak látszani, ám az nem ment olyan könnyen, ezért remélte, a barátnői ezt nem a feszültség jeleként értelmezik - Az erőm használata kimerítő tud lenni, hiszen nem rég került a birtokomba, emellett pedig sokat is kell gyakorolnom. Ilyenkor inkább valami békésebb helyet szoktam keresni, és sokszor el is alszom, pedig csak pihenni szeretnék.

Úgy tűnt, a két lányt sikerült meggyőznie. Aggódó pillantásaik együttérzővé váltak, és egyszerre ölelték át barátnőjüket. Camille szörnyen érezte magát emiatt. Hamis dolgokat állított, így hamis érzelmeket váltott ki Lilyből és Jasmine-ből. Tudta, hogy pár éven belül ők is megtapasztalják a felnőtté válást, de az nem lesz olyan fárasztó, ahogy ő elmondta. Csak remélni tudta, hogy barátai addig megfeledkeznek a kifogásáról.

- Hamarosan véget érnek a gyakorlások - biztatóan mosolygott barátnőire, hogy minden jelét elrejtse idegességének - Azután több időt tölthetünk együtt, és mindent elmesélek - Camille szavai hallatán a két tündér izgatottan ugrálni kezdett. Magára hagyták a lányt, és jó pihenést kívántak neki. Camille-nak ez szörnyen fájt. Átverte a barátait, akik mindig elfogadták őt úgy, ahogy volt. Hazugságba taszította őket, amit a lányok gondolkodás nélkül elfogadtak. De vajon Jaredöt is elfogadták volna?

Camille bizonytalanul lépkedve haladt a folyó felé, most nem sietett, nem hajtotta izgatott boldogság. Olyan érzelmek mardosták belülről, amiket korábban nem tapasztalt még. Jared mesélt hasonló dolgokról, hogy az embereknél ez rendszeres, ám nem gondolta, hogy ennyire szörnyű is. Nem igazán akadt még gondja az elmúlt tizenhét évben, pedig a fiú szerint az emberi élet célja a küzdés. Ez tartja mozgásban a világot, ez az, ami élteti. Mert, ha nem lenne mozgás, mindenki meghalna. Csak most jött rá, hogy Jared szavai mennyire bölcsek is voltak. Tehát az emberek élete sokkal mozgalmasabb és izgalmasabb volt a tündérekénél, amiről Camille azt gondolta, szívesen kipróbálná, ám azt olyan járulékos tényezők kísérnék, mint a fájdalmas érzelmek. Borzalmas.

Jared fel-alá járkált; pedig idáig minden alkalommal a fűben fekve várt rá. Camille megtanulta már, hogy ez az idegesség jele. A fiú tehetetlennek érezte magát, csinálnia kellett valamit, ezért mozgott folyamatosan. Emiatt a lány is rosszul érezte magát. Aggódott Jared miatt, de félt, mit fog mondani, hogyan fog viselkedni. Ilyet még nem tapasztalt.

- Jared - szólította meg Camille a fiút, mire ő megfordult. Kellemes idő volt, ezért csak egy szürke rövid ujjú pólót és halvány színű farmert viselt a szokásos cipővel kiegészítve. Göndör fürtjeit lágyan lengette a szellő, amit csak a folyó mentén lehetett érezni, mert a fák közé nem tudott beférkőzni. Jared arcán mosoly jelent meg, de látszott, hogy nem volt valódi, ahogy Camille válaszmosolya sem - Minden rendben?

***

Camille észrevette a fiú idegességét, amit egy mosollyal próbált leplezni. Úgy tűnt, ez nem használt, de legalább így minél hamarabb közölhette vele a nem túl vidám hírt.

- Cami - Jared szemei előtt lebegett az emlékkép, amikor először így szólította. Akkor nagyon meglepődött, hogy nem mondta ki a teljes nevét, csak pislogott nagy szemeivel. Azóta megszokta a becenevet, és minden egyes alkalommal, mikor Jared így szólította, apró mosolyra húzódott a szája sarka; most nem - Sajnálom, hogy korábban nem szóltam, de holnap... öhm... hazamegyek.

A kíváncsiság és az aggódás minden jele eltűnt Camille arcáról. Helyette szomorúság csillogott könnytől fényes szemeiben. Jarednek eszébe jutott, amit a lány a tündérek mindennapos boldogságáról mondott. Vajon érzett már valaha is bánatot? Jarednek azonnal eszébe jutott a válasz; igen. Szomorú volt, amiért más volt, mint társai. Most talált egy barátot, aki nála is jobban különbözött családja tagjaitól, ám ez nem tarthatott örökké. A tündérek hosszú-hosszú éveken keresztül élnek, és Jared el sem tudta képzelni, mennyire fog fájni a lánynak az az űr, amit maga után hagy. Mert tudta, hogy így lesz. Camille nem csak, mint a természet egy csodája, hanem mint egy nagyszerű teremtés égett bele az emlékezetébe. Tudta, hogy bármi történjék is, mindig szeretettel és vágyakozással fog visszagondolni a törékeny, ám mindig vidám Camille-ra. Ezek a gondolatok vezérelték.

Közelebb hajolt a lányhoz. Megérintette az arcát, a bőre hihetetlenül bársonyos volt. Egy hosszú pillanatra Camille kék szemeibe nézett, amiben ismét kíváncsiság fénylett. Rejlett amögött valami más is, de a lány valószínűleg nem tudta, mit érez. De Jared tudta, a vágy irányította. Ajkait Camille ajkaira tapasztotta erősen, minél közelebb akart lenni hozzá. A gondolatai között megjelentek az elmúlt nap eseményei: rengeteget meséltek egymásnak; Camille megtanította Jaredöt fára mászni; Jared megtanította Camille-t egyszerűbb matematikai műveletek használatára; Camille elmondta minden növény nevét, amivel találkoztak; Jared elmondta, mit szoktak az emberek érezni; Camille megmutatta, hogy használja a varázserejét; Jared megmutatta, mi az a zene, miközben gitározott neki; Camille elvezette az erdő legszebb területeire; Jared elvezette gondolatban a hegyeken túli helyekre. Még ennél is több dolog történt abban a néhány délutánban, és ezeket megpróbálta belepréselni egyetlen csókba.

Érezte a lány bizonytalanságát. Nem tudta, mit kell tennie, ezért megpróbálta utánozni Jaredöt. A fiú majdnem elmosolyodott Camille ügyetlenségén, de aztán eszébe jutott, miért is volt olyan határozatlan a lány. Mert tündér. Ő nem tudja, mi az a csók, hogy mit jelent a két fél számára - hogy mit jelent Jared számára. Azelőtt egyetlen fiút nem látott még, elképzelése sem lehetett a két nem egymás iránti vonzalmáról, így a csók annyira valótlanná vált. Jared rádöbbent, hogy tettével csak kihasználta a tudatlan lányt, akinek fogalma nem volt róla, milyen sokat is jelent egy csók. A másodperc tört része alatt tudatosult ez a fiúban, inkább hátralépett, elengedte a lányt, hiába is vágyakozott a lágy érintések után.

***

Camille számára ismeretlen volt érezni más személy ajkait a sajátjain. Mégis kellemes volt. Nem tudta, mit kell ilyenkor tenni, de megpróbálta utánozni Jaredöt. Azt sem tudta, mi az, amit tesz, hogy jó-e vagy rossz-e, de élvezte. A fiú sosem beszélt neki hasonló dologról, de úgy képzelte, hogy az öleléshez hasonlóan a szeretet kifejezését szolgálta bizalmasabb módon. A szíve olyan gyorsan vert, mint ahogy még soha. Ismeretlen izgalom járta át, és érzett valamit, amit még sosem tapasztalt.

A pillanatnak vége szakadt, amikor Jared hátralépett. Csalódottan szakadt el tőle, hiányolta az ismeretlen, de kellmes érzést. Kíváncsian kutatta a fiú arcát tekintetével, amiről sajnos nem a legpozitívabb érzelmeket olvasta le. De ennek mi lehetett az oka? Nem kérdezett rá, hagyta, hogy a fiú magától magyarázza meg.

- Sajnálom - idegesen túrt szőke fürtjei közé. A hajába markolva tett egy kört, frusztráltan kifújta a levegőt, miközben az eget kémlelte, majd ismét Camille felé fordult - Sajnálom - ismételte meg magát. A lány egyáltalán nem értett semmit, ezért türelmetlenül várta a folytatást - Nem beszéltem neked egy fontos emberi érzelemről, de nem is fogok. A lényeg az, hogy amit tettem, hiba volt, mert nem tudod, miért tettem. Ez egy emberi dolog, te pedig tündér vagy. Ha értenéd is, miről beszélek, akkor sem lenne helyes. Holnap reggel elmegyek, és nem tudom, hogy fogunk-e még találkozni. Talán ez vett rá, hogy megtegyem az előbbit, de inkább felejtsd el. Én is megpróbálom.

- Miért? - Camille-ban valami ismeretlen érzés jelent meg. Hirtelen kiabálni támadt kedve, és amit addig Jareddel kapcsolatban érzett, hirtelen megváltozott, és nem jó irányba. Ezt a fiú korábban haragnak vagy dühnek nevezte - Mi van most veled? Eddig mindent elmondtál, most meg hirtelen titkolózni kezdesz. Tettél valamit, aminek én is részese voltam, és úgy gondolom, jogom van tudni róla, mi volt ez. Jogom van, ezt tőled tudom - a fogait összeszorítva szúrós szemekkel meredt Jaredre. Még sosem nézett így senkire.

- Nézd - a helyzethez képest a fiúnak túlságosan nyugodt hangja volt, ennek ellenére Camille próbálta visszafogni magát, nehogy kiabálni kezdjen vele - Amit tettem, nem számít, mert úgy is elmegyek, most találkoztunk utoljára. Hazamegyek, és megpróbálok túllépni egy kapcsolaton, és nincs kedvem kettőn is túljutnom. Tudom, hogy nem érted, mit értek ez alatt, és ezt sajnálom is, de nem akarlak bántani érzelmileg. A tudatlanság néha áldás.

- Nagyszerű - Camille karba fonta a kezeit, és a folyó hömpölygő hullámait tanulmányozta. Kicsinek és butának érezte magát Jared mellett, amiért kevesebbet tudott, mint ő, hiába is volt tisztában azzal, hogy nem tehetett ellene semmit - Most egyedül akarok lenni.

***

Jared csalódottan hallotta ezeket a szavakat Camille-tól, pedig tudta, hogy neki is magányra volt szüksége. Hibázott, amikor megcsókolta, ezzel meg is bántotta. Vallomást tenni előtte még rosszabb lehetőségnek tűnt, hiszen úgy mindkettejüknek fájdalmat okozott volna. Nehezen tudták volna egymás emlékét maguk mögött hagyni, ha szorosabb kapcsolat köti össze őket, így hát ez volt a legjobb megoldás.

Fájdalmas bánattal nézett a lány távolodó alakja után. A fák közé szaladt kecses lépteivel, és hamarosan elrejtették a törzsek Jared szeme elől. Elment örökre. Nehezen tudta felfogni, pedig így volt igaz. Nagyon is kedvelte. Nem tudta elképzelni a jövőjét nélküle, de abban biztos volt, hogy többé már nem látogathat el oda, hiába is tervezte. Könnyebb úgy megválni egy érzéstől, ha azt nem elevenítik fel időközönként. Camille tündér volt, de nem jelentett olyan nagy szenzációt, hogy játszadozzon kettejük érzelmeivel. Jobb helye volt neki a társai között.


A faházhoz visszaérve tudta, hogy a szülei észrevették bánatát - mégsem szóltak semmit. Jared korábban elmondta nekik, hogy el szeretne búcsúzni Camille-tól, és, bár ők nem ismerték a lányt, támogatták fiukat. Ezt tisztelte bennük leginkább: hogy mindig mellette álltak.


Mivel a telefonja lemerült, csendben pakolt ki a szobából, pedig szívesen hallgatott volna zenét, hogy a dallamok töltsék ki a gondolatait, ne pedig Camille. Másnap reggelre készen kellett állnia a hazautazásra, amit nehezebben tudott felfogni, mint amikor megérkeztek. Azon a napon megbánta, hogy szüleivel tartott a kirándulásra, most pedig a hazatérés gondolata nem hagyta nyugodni. Nem mehetett csak így el köszönés nélkül. Camille szívébe harag költözött, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, hiszen ő egy mindig vidám tündér volt. Tennie kellett valamit.

Alig, hogy kilépett az ajtón, rádöbbent, nem volt mit tennie. Fogalma sem volt róla, merre induljon, ráadásul Camille-t sem akarta bajba keverni felbukkanásával. Jared minden egyes emberrel együtt veszedelmes szörnyetegnek számított, aki csak a természet tönkretételéhez értett. Az bántotta leginkább, hogy volt benne igazság. Camille a természet része volt, és ő emberi érzelmeket rejtett el benne. Nem ronthatta el ezt még ennél is jobban, így kénytelen volt hátat fordítani az erdőnek, és visszatérni eredeti feladatához, habár a pakolás nem volt olyan csábító, mint Camille.

***

Másnap reggel kialvatlanul pakolászta be a táskákat a csomagtartóba. Amiben csak tudott, segített, és állandóan édesanyja körül legyeskedett, hogy úriember módjára minél több feladat alól felmenthesse. Jared és Elena is tudta, hogy a valódi ok nem a fiú jólneveltsége volt. A nő felismerte azt a fajta bánatot, ami fia lelkét is nyomta. Valamiért titkolózott Camille felől, hiába is győzködte őt, hívja meg hozzájuk egy ebédre, vagy legalább mutassa be, Jared folyamatosan azt mondta, hogy nem lehet, és ezt ők nem érthetik, inkább bízzanak meg benne. És a szülei bíztak.

Míg a szülei a házat ellenőrizték, Jared a gitárján játszott. Ujjai lassú táncot jártak a húrokon lágy, szomorú hangokat csalogatva elő. A fiú arra a napra gondolt, amikor Camille-nak is zenélt. A lány hihetetlenül élvezte, ahogyan Jared előcsalogatta a különböző dallamokat hangszerével. Folyamatosan arról áradozott, hogy ő még ilyen csodásat nem hallott. Vidámabbnak érezte magát, mint bármikor máskor, és ez az emlék bágyadt mosolyt csalt Jared arcára. Nem lehetett így vége annak, ami összekötötte őket. Ez nem volt így rendjén.

A csodás emlékek és szomorú gondolatok közül szülei rántották ki, ideje volt indulniuk. Kivételes óvatossággal helyezte el szeretett gitárját a tokjában, majd a hátsó ülésre tette, hogy édesapja tanácsára útközben is tudjon játszani. Mielőtt azonban ő beült volna az autóba, megfordult, hogy egy utolsó pillantást vessen az erdőre.

- Jared, indulnunk kellene már - James türelmetlenül dobolt ujjaival a kormánykeréken. Jared nem látta értelmét tovább nézni az erdőt, ezért már fordult is volna meg, hogy beszálljon az autóba. Ám ekkor valami kékséget fedezett fel a fák sűrűje között.

Camille lélekszakadva szaladt Jared felé, aki tárt karokkal sietett elé. Szorosan magához ölelte a lányt, de az gyorsan elhúzódott tőle. Emiatt a fiú kissé megbántva érezte magát, de ahogy meglátta Camille arcát, aggodalom lett úrrá rajta. A szeméből csak úgy patakzottak a könnyek, miközben próbált megszólalni.

- Kérlek, segíts!

2 megjegyzés:

  1. Kedves, A. J.!
    Ez a rész is nagyon tetszett! Annyira vártam már és nem is csalódtam benne! Tűkön ülve vártam, hogy megtörténjen az első csók Camie és Jared között. Megtörtént, bár nem úgy ahogy elképzeltem, de így sokkal jobb, ahogy te leírtad! A végén rendesen meglepődtem, mit se mondjak. Nem gondoltam volna, hogy Camie feltűnik - bár számíthattam volna erre. Az írásmódoddal bele tudom magam élni a történésekbe és beletemetkezni az érzések hadába, amit ketten éreznek egymás iránt. Mert ez igaz szerelem, ami köztük van. Ez kétségtelen. Minden jót kívánok nekik, és remélem, hogy a jövőben végre egymásra lelnek. Úgy tényleg. Úgy, hogy Camie megértse, hogy mi is az a szerelem. Na, meg a csók.
    Minél előbb várom a következő részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Belle!
      Nagyon örülök, hogy sikerült elérnem, ez a rész is tetsszen. Annak pedig külön örülök, hogy az érzelmeket át tudom adni az írásmódomon keresztül, és hogy meglepetést okoztam Camille feltűnésével a fejezet végén. Remélem, a továbbiakban is sikerül ugyanezt a színvonalat tartanom, és nem fogok csalódást okozokozni. :)

      Törlés