2014. október 21., kedd

6. Megismerni az ismeretlent

Sziasztok!
Végre elkészültem a következő fejezettel. Tudom, nagyon sokat kellett várni, de ahogy tudtam, igyekeztem. Az, hogy most belehúztam, Beast Belle-nek köszönhető, ő kérdezte többször is, hogy mikor tudom megosztani az új részt. Hát, Belle, remélem nem okoztam csalódást. :)
A történet  hamarosan izgalmasabbá válik, és nem sokára Camille belecsöppen az emberek világába.
Jó olvasást!
______________________________


Camille nem teljesített túl jól a második gyakorlással töltött napján. Gondolatai minduntalan göndör fürtök és ragyogó, kék szemek felé terelődtek, Dahlia szavai csak nagy erőfeszítések árán jutottak el a tudatáig. Csalódásként fogta fel tanítója magas hangját, sokkal inkább hallgatta volna ugyanazt a szöveget Jared fiúhangján, ami jóval mélyebb volt, mint a tündéreké.

- Már nagyon vártad, hogy felnőtt tündérré válj, kedvesem - Dahliának muszáj volt Camille fejét maga felé fordítania, különben a lány biztosan nem vette volna észre, hogy hozzá beszélt - Mi vonja el a figyelmed a gyakorlásról?

A tündérnek gyorsan kifogást kellett találnia, de az nem volt olyan egyszerű. A család tagjainak nem igazán akadnak titkai egymás előtt, de az igazat mégsem mondhatta el.

- Nem szívesen töltöm az időm tanulással - a magyarázata bizonytalanul hangzott, de a mondat végére mintha magát is meggyőzte volna - Elveszi a szabadságom, annyi mindent csinálhatnék.

- Ó, drágám - Dahlia együtt érezve tette a szíve fölé a tenyerét - Sajnos muszáj megtanulnod, hogyan kezeld újonnan szerzett képességeid, különben nem vehetsz részt a legközelebbi tavaszébresztésben. Pedig szeretnél, nem igaz? Sokáig vártál rá, nem szabad azt hinned, hogy gyakorlás nélkül is menni fog.

Camille már maga sem volt benne biztos, hogy mit szeretett volna. Hirtelen Jared érdekesebbnek tűnt, mint a tavasz. A virágok valóban káprázatosan festettek, de a fiú szépségével egyik sem ért fel. Nem találkozott még ennyire különleges teremtménnyel, aki megváltoztatta az emberekről alkotott képét.

A gyakorlás további részében megpróbált minél többet kihozni magából, még ha az nem is volt olyan egyszerű. Az erőlködés eredményeképp valami furcsaságot érzett a fejében, de még sosem találkozott ilyesmivel. Kellemetlen érzés volt, semmihez nem tudta hasonlítani. Kíváncsi volt, Jared tudta volna-e, mi az?

A nem túl eredményes tanulás után Camille erőtlenül vált el Dahliától, aki gyanakvó tekintettel mérte végig a lányt. Nem érezte jól magát, mindig vidámsággal volt feltöltődve, de most szívesen lefeküdt volna aludni. Ám a tündérek azonnal gyanút fogtak volna, hiszen egyikük sem aludt nappal, mindig megvárták a sötétedést. Camille nem tudta mire vélni a különös érzéseket, de muszáj volt úgy tenni-e, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna.

A lány a szokásosnál kevesebb könnyedséggel mászott fel a fájára. Az ágak közé rejtett ruhadarabot kereste, amit Jared kedvességből adott neki oda, hogy ne fázzon. A nemes gesztus emlékére Camille szája sarka mosolyra görbült, hirtelen több kedve lett mozogni. A talajra érve a tisztás felé indult, amerre a barátait vélte látni néhány perccel korábban.

Lily és Jasmine a tisztás szélén ültek egy terebélyes fa árnyékában. Vidáman cseverésztek, miközben néha a túlsó fák felé lestek. Camille-nak azon az oldalon kellett volna felbukkannia, csakhogy tett egy kis kitérőt, így meglepetésszerűen bukkanhatott fel a két lány mögött. Széles mosollyal az arcán lopakodott feléjük, mikor a vidámsága egyszeriben semmivé foszlott. A háta mögé dugta Jared pulcsiját, majd hátrált néhány lépést.

Jasmine és Lily tündérek voltak, a tündérek szabályai szerint éltek, sosem tanúsítottak engedetlenséget az Anyával szemben. Camille hasonlóan cselekedett egészen az előző napnyugtáig. Kapcsolatba lépett egy emberrel, amit a tündérek legsúlyosabb szabálya tilt. Vajon melyik tündér állna ki inkább a barátja mellet ahelyett, hogy engedelmeskedne az Anyának? De, ha talán szabály sem tiltaná, a tündérek akkor is elszörnyedve néznének azon társukra, aki szándékosan közelebb merészkedett az emberekhez. Camille túl sokat veszíthetett volna el, ha tovább megy, és a barátai orra alá dugja Jared ruháját.

A lány hátrált még néhány lépést, és azonnal futásnak eredt, amint megbizonyosodott róla, hogy a barátai már nem hallhatták. Könnyed léptekkel sietett a találkozó helyére, de mikor már majdnem odaért, lelassított.

***

Jared nem sokat aludt az éjjel. Az agya nem teljesen tudta felfogni, hogy egy valódi tündérrel találkozott. Pedig tisztán emlékezett, hogyan nőttek ki Camille hátából a szárnyak, kizárt, hogy valami trükkel szerelte volna azokat oda.

A szüleinek feltűnt különös viselkedése, de nem tették szóvá, aminek kifejezetten örült. Egész délelőtt nyugtalan volt, ebédkor pedig kapkodva lapátolta be az ételt. Csakhogy túl hamar végzett, és udvariatlanság lett volna otthagyni a szüleit, ezért türelmetlenségében a lábát rázva várt.

- Csak nem találkozód van? - kérdezte James ravasz mosollyal a szája sarkában.

- Talán - Jared nem óhajtott többet mondani.

- Az a lány biztosan nagyon szép volt - folytatta zavartalanul James figyelmen kívül hagyva fia egyre növő türelmetlenségét.

- Vele találkozol? -Jared nem örült, hogy az anyja is belefolyt a beszélgetésbe, de legalább ő egyenes volt.

- Igen - sziszegte a fiú a fogai között idegesen.

- Mi a neve? - faggatta tovább Eleanor.

- Camille.

- Mint egy kis virág - mosolyodott el a nő, mire Jared felidézte a tündér vékony testét, szép arcát. Mintha tényleg egy kis virág lett volna.

- Na jól van, Jared - sóhajtott fel James, mire a fia érdeklődve emelte rá a tekintetét - Elmehetsz.

A fiú azonnal felugrott, és már csak az ajtóból kiáltott vissza egy köszönömöt.

Jared felidézte a folyóhoz vezető utat, ahova a fák között szaladva hamar odaért. Kifulladva érkezett a találkozó helyszínére, de csalódnia kellet, ugyanis egyedül volt. Remélte, hogy Camille még nem járt ott, és hamarosan megjelenik.

Egy ideig fel-alá járkált a fákat leste a tündért keresve, de ő csak nem akart felbukkanni. Talán Jared túl hamar érkezett, hiszen a nap szerint még dél volt. A fiú ezután leült a folyó szélére, és a hullámokon megcsillanó fényeket leste. Hallgatta a víz zúgását, próbált csak a megnyugtató hangra összpontosítani. Lefeküdt a fűre, és élvezte az arcát melengető gyenge napfényt. A szél belekapott szőke, göndör hajába, érezte az ujjai között a fűszálakat. A folyó zúgásán kívül figyelmes lett a madarak csicsergésére is. Megpróbálta egyszerre befogadni a természetet, ami hihetetlenül kellemes érzést keltett benne. Nem vágyott vissza a városi életre, ott akart maradni a fűben fekve. Már csak Camille hiányzott hozzá.

Árnyék takarta el a fényt, ezért kinyitotta szemét. Mikor felnézett a felette álló Camille hátrébb lépett néhány lépést. A lány a mellkasához szorítva tartotta a fiú pulcsiját. Jared most jobban megnézhette a lányt. A haja hosszú, göndör fürtökben omlott a hátára, gyönyörű, kék szeme ragyogott a napfényben. A bőre lágynak és puhának tűnt, arca rózsás volt. Vékony testét ugyanaz a kék ruha takarta, ami úgy nézett ki, mintha virágok szirmaiból és színes pókhálóból készítették volna. Vékonynak tűnt, és hosszú sem volt, de a lány mégsem fázott. Most sem viselt cipőt, talán azt sem tudta, mi az.

- Köszönöm - vette el mosolyogva Jared a felé nyújtott pulóvert.

A fiú leült a fűbe, a lány pedig követte példáját. Jared folyamatosan Camille-t figyelte, akinek most nem voltak a szárnyai a hátán, de még így sem tudta felfogni, hogy létezik olyan tökéletesség, mint a tündér. Észrevette, hogy a lány is őt kutatta a tekintetével, hiszen ő még nem látott embert ilyen közelről.

- Hány éves vagy? - kérdezte Jared.

- Tizenhét - a lány hangja lágy volt, kellemes, mintha a természet szólalt volna meg.

- Fiatalabbnak tűnsz - Jared tizenötre tippelt volna legfeljebb, ezért kissé meglepődött, hogy a lánnyal egyidősek - Én is tizenhét vagyok, de hamarosan tizennyolc leszek.

- Mikor? - érdeklődött a lány.

- Majd a nyáron - válaszolt a fiú, de akaratlanul is eszébe jutott, hogy nyáron már nem lesz Camille közelében. Rá kell vennie a szüleit, hogy visszamenjenek még oda.

- Nyáron? Az emberek születhetnek nyáron? - a lány döbbentnek tűnt.

- Ahogy ősszel, télen és tavasszal is - bólintott a fiú, mire Camille még inkább elcsodálkozott - Miért? Nálatok ez hogy megy?

- Mindannyian a tavasz elején születünk fényes nappal. Persze engem kivéve - a lány mintha kissé elszomorodott volna.

- Minden rendben? - kérdezte óvatosan Jared.

- A családomban én különcnek számítok. Nem vagyok olyan, mint a többiek - átölelte a lábait, állát a térdére támasztotta - Egyedül én születtem éjszaka, és olyan dolgok iránt érdeklődök, ami mások szerint butaság vagy veszélyes.

- Ez nem különcség - mosolyodott el bátorítóan a fiú. Szívesen megérintette volna a lányt, de nem érezte úgy, hogy eljött már az ideje - Jó dolog, ha különbözöl a többiektől, különleges vagy. Nem lenne unalmas átlagosnak lenni?

Camille bánatosan mosolyogva ingatta a fejét. Jared mindenképp meg akarta győzni.

- Az emberek közül sokan születnek éjszaka - magyarázta a fiú lelkesen - Én éjfél után néhány perccel születtem.

- Nem ez a legnagyobb gond, Jared. Egyetlen egy szabályunk van, hogy nem állhatunk szóba emberekkel.

- Miért? - Jared nevetségesnek találta a szabályt, de jobban belegondolva látott benne logikát.

- Azt tanítják nekünk az idősebbek, hogy szörnyetegek vagytok, akik elpusztítják a természetet. Ha tudnátok a létezésünkről, minket is bántanátok.

Jared mélyen Camille szemeibe nézett. A gyönyörű kékség mögött felfedezett némi félelmet, de nem volt benne biztos, hogy az miatta vagy a szabály megszegése miatt bujkált a lányban. A tündérnek igaza volt, ha nem is teljesen, de sok ember valóban olyan volt, mint amilyennek leírta őket.

- Camille? - Jared lágy hangon szólt a lányhoz, nem akarta még csak véletlenül sem elijeszteni - Te félsz tőlem?

***

A kérdés kissé meglepte a lányt, hirtelen a választ sem tudta. Elgondolkodott, mielőtt megszólalt volna.

- Nem - bizonytalannak hangzott, ezért határozottan helyesbített - Nem adtál rá okot, hogy féljek tőled.

Jared arcán megjelent az az elbűvölő mosoly, ami még barátságosabbá tette egyébként is ártatlan kinézetét. Camille nem értette, miért illették az embereket a szörnyeteg szóval, mikor nem sokban különböztek a tündérektől.

- Mesélnél még magatokról? - törte meg a csendet Jared - Mondj el mindent, és én elmondom, hogy miben hasonlítunk egymásra.

- Rendben - bólintott Camille - Mint mondtam, minden tündér a tavasz elején születik nappal a Virágbölcsőben, ami tulajdonképpen egy gyönyörű, kis, virágos mező. Az újszülöttre az Anya vigyáz ötéves koráig, mindent megtanít neki a tündérekről, a természetről. Ő egy nagyon idős tündér, mégis fiatalnak látszik, hiszen minket csak a természet pusztulása tud megölni.

Ezek után a kis tündér tanítóhoz kerül, aki tovább vigyáz rá, és egy saját fát kap, ahova a lelke beköltözik, mikor alszik. Tizenhét évesen megünneplik a tündér felnőtté válását, kinőnek a szárnyai, még hatalmasabb varázserőre tesz szert. Ez az év gyakorlással és tanulással telik, mert a következő tavasszal már a felnőttekkel együtt segít elhozni a tavaszt, amit ezután minden évben meg kell tennie.
Ha a tündér ellent mond egyetlen szabályunknak, az Anya megbünteti, az idősebbek szerint elveszi a képességeit, emberivé teszi. Hogy ebből mennyi igaz, nem lehet tudni, csupán ezzel ijesztgetnek minket.

Miután Camille nagyjából felvázolta egy tündér életét, Jared csendben ült, és a fűszálakat tanulmányozta.

- Nos - a lány várta a folytatást, de azt a fiú csak nagy nehezen tudta kinyögni - Hogy érted azt, hogy a tündér lelke beköltözik a fába? Ez is valami varázslat, vagy mi?

- Tulajdonképpen igen - mosolyodott el a lány - A testünk és a lelkünk eggyé válik a fával, mikor aludni térünk este vagy az ősz végén.

Jared felsóhajtott, és hátradőlt a földre. Megdörgölte a szemeit, majd az égre meredt.

- Kissé nehéz felfogni, hogy léteznek tündérek, és egyikük itt ül velem szemben. Hihetetlen, hogy tudsz varázsolni - Camille kételkedett benne, hogy Jared hozzá beszélt volna, sokkal inkább mintha magát akarta volna meggyőzni.

- Megértelek - a lány végigmérte a fiút tetőtől talpig - Sosem hittem, hogy valaha is fogok emberrel találkozni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hasonlítotok ránk.

- A mi meséinkben léteznek tündérek - Jared kijelentésére Camille közelebb húzódott, kíváncsi volt a folytatásra - Nem olyanok, mint te, de hasonlítanak. Sok féléről mesélnek, a legtöbb emberszerű. Vannak kicsik, normál méretűek, szárnyasok, szárny nélküliek. A leghíresebbek talán a híres író, Tolkien tündéi.

Camille nem értette, mi az az író, így Jarednek el kellett magyaráznia, hogy az a személy, aki történeteket ír le, mire az írás fogalmára is kitérhetett. Rengeteg dologról fel kellett világosítania a lányt, aki csüngött minden szaván. Elképesztőnek találta az emberek dolgait, hogy mi mindennel foglalatoskodnak, milyen összetett világuk van. Bár se Camille, se Jared nem tudhatta, de a tündérek könnyebben tanultak, így a fiú minden szava beleégett a lány emlékei közé.

***

Az idő gyorsan telt, és Jared közel sem mondott el mindent az egyre közvetlenebb Camille-nak. A falak lehullottak közöttük, és kölcsönösen hitték, hogy egyformák, csupán máshol, más szokások között éltek. Összekötötte őket valami elszakíthatatlan, amire később Camille-nak óriási szüksége lett.